Holt költők társasága

Most néztem meg a Holt költők társaságát. (SPOILER!!!-t is írok)



Neil Perry (Robert Sean Leonard, aki egyébként a Doktor House-ban is játszik) az elit iskolában tanuló diák, rájön, hogy színész akar lenni. Apja szigorától félve, titkon vállal szerepet egy darabban.
Jó abban amit csinál, jó tanuló, jó színész, jó barát és remek vezető egyéniség. De apja irányító kényszere és szigora alól nem tud kiutat találni. Közben az új tanára arra buzdítja a diákokat, hogy éljenek érzéssel és egyedien "Carpe Diem!".
Mindezt egy olyan intézetben, ahol a hagyomány, a szigor és fegyelem mellett nincs helye populáris zenének, lányoknak, szabadságnak.
Neil kibontakozása a színpadon hamar véget ér, mikor a függönyt lehúzzák. Apja magával ragadja és otthon közlik vele, hogy másik iskolába helyezik és utána a Harvard egyetemre fog járni, hiszen orvos lesz belőle...
Sokan boldogan élik az életüket, át gördülve a mindennapokon és csak szeretnék tudni, hogy mit is akarnak igazán.
És vannak a mások, akik tudják, hogy mit akarnak, és szeretnének tenni érte, de nem hagyják nekik. Meg amúgy vannak azok a szerencsések akik elérik amit akarnak, hurrá...
De Neil a társadalmi elvárások és szülői jóakarat áldozatául esve, tovább élheti az apja életét. Azt az üres, egyenes utat kellene járnia, amit az apja szeretett volna. És akkor bumm öngyilkos lesz.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni semmit ebben a történetben. Minden történést valami hatalmas irányító erő mozgat, ami a fiatal tanulókon csattan.
Az élet néha olyan nehéz, hogy a legjobb megoldásnak az tűnik, hogy roppant egyszerűséggel lehibernáljuk érzelmeinket és az elvárásokra koncentrálunk.
De mivel jár az, ha kizárjuk saját magunkat az élet körforgásából?
Hiszen az egyetlen halálunkig tartó kapcsolat a saját magunkkal való kapcsolat és ha ez megromlik, vagy elenyész a megfelelés utáni törekvés közben, akkor az egész mit sem ér.