Pedro Almodóvar

Megtört ölelések

Az imént néztem meg a filmet.
Nem tudom van-e meghatóbb egy vak filmrendezőnél, aki vakon, 14 év után, de befejezi a filmet.
Beethoven tragédiája is olyan, mint egy rendező látásának elveszítése. És a dicsőségük munkájuk ezentúli minősége, így válnak művészből hőssé. Imádom az ilyen sztorit, mint Kundera bukott értelmiségiei. Őket is imádom, mert a sorsukat megváltoztatja egy tragédia és utána képesek élni, és ez a megmagyarázhatatlan életerőről szól. Olyasmi, ami sok emberből kihal, pedig minden adott. Mint a szív maga, ahol adott a váz, és a tartalom, mégis az élet az ami műkötteti. Hiába a potenciális erő, ha nem működik az éteri erő az emberben.

Az én filmem, az én életem

Az én filmem, az én életem
Mint a cím is jelzi, nem csupán filmes blogról van szó, hanem az (életemről?) vmi egyébről is.
Igyekszem párhuzamot vonni az életem egyszerű múló idejéből való jelenetek visszaemlékezése, vagy az elmémben létrejött illúziók és fikciók történeteivel és az álltalam vmiért fontosnak tartott filmek között.
Mert mint személy, nem csak nézőként, hanem néhol alkotóként élősködöm.
Hogy mikor vagyok előadó, alkotó és mikor néző, azt a külső tényezők, vagy az elhatározásom döntheti el.
Rajzolok is, írok is, meg egyebek.
Mint egy kisgyerek, aki először talál vízihullát és botot ragad, -így én az eszközt: Tollat, színészt, kamerát- és neki áll a testet piszkálni, böködni-így én felpiszkálom reményeim szerint az emberek gondolatait, saját magamban kutatva azt a felsőbbrendűséget, amit még nem tudtak megfogalmazni.- a gyerek sorsa ezután képlékeny- ahogy az alkotás hatása kiszámíthatatlan.

Gran Torino

Gran Torino
Egy szívmelengető film, visszafogottan erőszakos és mókás.
Clint Eastwood lenyűgözően tud érzelmeket közvetíteni és megszorongatni a néző lelkivilágát. Olyan hatást gyakorol, hatásvadász érzet nélkül, amire mások aligha képesek.
A Gran Torinóban azt találtam roppant egyedinek és élvezetesnek, hogy roppant könnyedséggel mutatott be súlyos emberi történeteket.
Clint Eastwood karaktere egy házsártos öregember, háborús emlékeket őrizget, jobban ismeri a halált, mint az életet és olyan imádni való... Tényleg az, imádnivaló ez a ridegség, mert tudjuk, hogy melegszívet takar. És mintha csak én ismerném azt az oldalát, amit mindenki keres a másikban...
Rám hatott.
És az az autó... Te drága gran torino...

Quentin Tarantino elhozta...

Quentin elhozta nekünk azt, amire otthon a nappaliban, a moziban a széken leginkább vágyunk. Újdonságot, érdekességet, okosságot,de  nagyon cool és nagyon flesh stílusban. 

QT filmet nézni olyan, mintha mi is bűnöznénk egy kicsit és jól esik. 

Baromi jól esik lőni, pofázni, gyilkolászni, mintha mindig is erre vágytam volna.

Megnézem a filmet és bumm, olyan "elcseszett" akarok lenni, mint Mr. "color"  Alabama,  Mrs. Mia Wallace, vagy Vincent Vega és a többiek. 

Körbe szeretném utazni a földet, hogy megismerjem a legfőbb kultúrákat, érezni akarom milyen az élet és mi a halál súlya. Érdekes, karakteres emberekkel szeretnék beszélgetni és egy kicsit belekóstolni a száguldásba, visszautazni a múltba, de közben élvezni a jelent, táncolni akarok, győzni akarok, a díjat akarom!

Erről szól megnézni a világ legfaszájosabb filmjét, ez értékes! Akár egy hattori hanzo kard.

Minek lehetne nevezni egy ilyen zseniális faszit? Zseni? Művész? Cool?

ööö… Akár. De az, hogy minek nevezzük nem változtat semmin, QT leírhatatlanul…klasz…

Egyedülálló sikereket tudhat magáénak, egy senki mozibuziból, híres rendező válik (Ezen inkább nevetnénk, hiszen csak tucathollywood-i filmben tudnánk elképzelni) 

De az ilyesmi előfordul, és ez valahol reményt ad.

Nemrég feltették nekem azt a kérdést, látom-e ennek a jövőjét.

Látom-e a jövőjét annak, hogy filmrendező legyek?

Hát én csak ennek látom jövőjét! de hogy őszintén látom-e? nem… 

Mondhatnám, hogy bízom, vagy reménykedem, de inkább nem gondolok semmit…

Ez az egyetlen járható út van. Egyenlőre… Nem törődni a piroslámpákkal, gázt adni ha zöld… Csak mondjuk kocsim sincs.. 

De így kell lennie, ha nem rendező leszek, ne legyek semmi. 

Tarantino party :D

Beszélgetéssel kezdődött az este, a Tarantino stílus keletkezését, a Tarantino őrület okát és mindent ami tarantino boncolgatták: Vágvölgyi B. András, Réz András és Varró Attila.
Tulajdonképpen élveztem, de az elhangzottak zömét már alapvetően tudtam :)
Az biztos, hogy nagyon élvezném, ha minden hónapban megrendezésre kerülne egy ilyen Tarantinós őrület :D
Nálam ő egy központi téma, valamivel a rajongójává tett, pedig alapvetően nem vagyok egy sztár imádó típus. Inkább az egyszerű emberek különlegességei ragadnak meg. Az érdekes arcok a buszon, a váratlan pörgős párbeszédek, a viták keletkezései és következményei, a külső és belső alig látható változásai, minden olyan emberi dolog, amit sokszor szeretünk a függöny mögé rejteni. Köntörfalazások háttárében leső titkos szemek...

Aztán beindult a buli, tánc, zene, jelmezes arcok... Én mellesleg Shosanna Dreyfusnak öltöztem, a barátnőm pedig Mrs. Mia Wallace-nak :)
"Au revoir Shosanna!" A spicces tömeg leggyakrabban használt mondata krülöttem...hahahh jólvan a jelmez felismerhető lett.

Tarantino party 3 nap múlva...várunk...várunk...katt-katt

3-at alszunk és Tarantino parti lesz!!!! Pénteken!!! Erre rá kell készülni!
Mi lesz itt még? Beszámoló lesz a buliról, arra készülhettek!
Addig is bezsongva várakozom és ksézülök a nagy eseményre!!!
Ez csak egy kis megjegyzés, igazi bejegyzést írok, ha vmi téma, film, bármi javaslat van írjatok nyugodtan kedves olvasók :)

Alice in Wonderland

Belőlem ez a film már kiszállt, pedig most jövök a moziból.
Nem arról van szó, hogy nem tetszett, sőt imádtam, csak nem is tudom...
Kissé csapongó és felületes volt a hangulata, néha egészen varázslatos, izgalmas, de néhol silány, olyan semmienné vált, pl. az Avril zene és a happy dance számomra érthetetlen...
Én ott azt hittem eldobom az agyam, mikor Johnny Depp előadta a "happy dance"-t . Hát az szerintem olyan oda nem illő valami, hogy nem is értem, mit akartak vele sugallani a nézőnek. Mert, hogy engem nem tett boldoggá az biztos...
Tim Burton világa rajongóként sokkal keserűbb, brutálisabb, mélyebb alkotást vártam.
De melettem két, max 10 éves srác ült, a termet csupa kisgyerek és azok szülei töltötték be.
Ez nem egy felnőtt mese?
Tim Burtont először ugyebár elutasította a disney a Frankenweenie miatt, mondván ez túl hátborzongató a gyermekek számára. Európa azért azt hiszem kibírta volna, mert pl. egy Hófehér se "kutya", a gyermeki lélek számára.
Most ennél az Alice-nál azért mégis hagyhattak volna egy kis rémületet a kisgyerekeknek éjszakára. Hisz a félelem, a sötétben fellobbanó fantázia a fiatalkor része. És ez így van jól.
Múltkor olvastam egy interjúban, hogy Hajdú Szabolcs, Tim Burtonon neveli a gyerekeit. Én is épp így tervezem, mert jobb ez mint a teletabi!
A képivilága tényleg csodálatos, a CGi animáció hibátlan, a szereplők imádnivalóak. A vigyori macskáért tényleg rajongok, még jobban Johnny Depp-ért! Leszámítva a tánc jelenetet, ami nem is az ő hibája, ismént nagyot alakít. Ő az a színész, akinek pusztán a mimikáját is szívesen bámulnám a nagyképernyőn, öröm nézni ahogy játszik.

A rémes tánc: